Szeretem a humort, a jó szóvicceket, a zsigerből jövő piszkálódást. A csipkelődést, ami nem lép át a megbántás határán, de pengeélen táncol. A belső poénokat.

 Szeretem az értelmet; az okos gondolatokat, a találékonyságot, az ötletességet és lenyűgöz a logika. Szeretem, ha érezhetem, hogy valamiben okosabbak nálam, szeretek okítást kérni és azt is szeretem, ha valaki nem szégyenli elismerni, ha valamiben a másik okosabb.

 Szeretem az érzelmi intelligenciát. A mély beszélgetéseket; ha valaki valójában elgondolkozik a "Mi lenne ha..." kérdéseimen (amiket imádok), ha érzem, hogy a ragaszkodás nem csak egy ősi ösztönként áramlik a másikból, hanem az átgondolt, mérlegelt és még úgy is helyénvalónak gondolt.

 Szeretem a szenvedélyt. Szeretem, ha van valami a másikban amit annyira imád, hogy teljesen mindegy mi az, annyira szereti, hogy mellette én is akarom!...vagy ha más nem csak hallgatni ahogy beszél róla, mert olyan lelkes a hangja, úgy csillog szeme... 

 Szeretem az méltóságot az ember lényében. A "féltenem kell téged, mert olyan nagyszerű vagy" érzést a gyomromban. Szeretem ha valaki céltudatos és nem fél. Merész és hisz az álmaiban. 

Szeretem, ha valaki szeret és mer saját maga lenni.