Roppant távolinak érzem az egyetem végét (habár ha időben végzek már csak 2 és fél év), de még távolibbnak, azt, hogy megtaláljam magam és az álmom.

 Mi az álmom? A kiegyensúlyozottság; a mindennapos szeretet; a közhelymentes lét (na, basszus, ezt már most buktam!); egy munka, ami a hobbim; szép ház; hogy a gyerekeim barátja legyek; hogy a férjem szerelme; hogy a jó barát legyek; hogy mindig tudjam értékelni a mindennapjaim... és, hogy legyen egy nagy álmom. 

 Legyen valami, amiért harcolhatok, amiért más furán néz, amiért magamnak érezhetem a "Ne félj követni az álmaidat!" idézeteket... Hogy a nagyot álmodás csakis bátorság kérdése legyen.

 2013.11.08. mikor álom hiányában úgy döntöttem, hogy megalkotom azt. 

 Egy buliban történt. Az akkori főiskolám első évének 2. zh-ját buliztam ki magamból egy barátnőmmel egy szórakozóhelyen. Egy kortyot sem ittam, de tomboltam.

 Egy fiú odatáncikált mögém, de nagyon elutasító voltam mindenkivel, így vele is. Arrébb táncikáltam, leléptem mosdóba, átmentem másik terembe, de valahogy mindig megtalált (ami így visszagondolva ijesztő). Végül megszólított és mikor túlléptünk a kezdeti bunkóskodásomon (tényleg annyira elegem volt belőle), akkor jöttek az általános kérdések. Mit és hol tanulok? Szégyelltem, amit tanulok, és ahol. Megfordult a fejemben, hogy bekamuzok valamit... De végülis nem érdekelt a véleménye és még csak tetszeni sem akartam neki, csak szabadulni, úgyhogy bevallottam, és hozzátettem, hogy mennyire nem tetszik és mennyire bánom. A fiú felnevetett és azt mondta, hogy tavaly ő is odajárt, ugyanazt tanulta, mint én, ő is megbánta, de végül otthagyta és most jogot hallgat, ami sokkal keményebb, de imádja. (Kedves Fiú, akiről azóta sem tudok semmit azonkívül, hogy az ELTE-re jársz, és hogy K-val kezdődik a keresztneved, köszönöm!, de rettenetesen... életem egyik legjobb döntésére te sarkaltál.)

 Akkor értem haza a buliból, mikor Anyukám már kelt és indult dolgozni. Köszönés után az volt az első mondatom:

- Anya, én ott hagyom a főiskolát. Újraérettségizem, és jövő ősszel elkezdem az állatorvosit. 

Annyira, de annyira lelkes voltam. Felkerestem tanárokat, elkezdtem munkát keresni, hogy legyen miből fizetni, elkezdtem önállóan tanulni és mentem és haladtam is. Élveztem. Aztán mindenkitől hallgattam, hogy mennyire nehéz, hogy megéri e, hogy semmi időm nem lesz, hogy blablabla és blablabla... amit még félre is tudtam volna tenni, ha ez a valódi álmom lett volna és nem a gyerekkori.

De, mindennek ellenére, életem legjobb döntése volt váltani és átélni azt amit akkor... az álmom, megtalálni azt az álmot ami olyanná tesz amilyen akkor voltam. Ugyanezt a lelkesedést akarom; ugyanilyen kemény, határozott álmokkal, de valódiakkal, amik mindig motiválnak!