Tipikusan rákapós fajta vagyok. A túróra vacsoraként 3 éve vagyok rákapódva, most a soron következő épp a zabpalacsinta és társult hozzá az előző bejegyzés túrós alapú pizzája. Valami zseniális. G azt mondta helyes, hogy valami pizzaszerűt eszek. Egyetértek. Ezzel szemben egy jóbarátom reakciója a pizzámra: „awwh, nektek, diétázóknak miért kell minden elrontani?”. Én pedig csak nevettem ezen… sok idő után. Sok idő után más előtt nyíltan diétásat eszem, és nem szégyenlem ha megszólnak érte, hanem jót nevetek rajta.

 Az életemben a diéta, mint olyan lényegében nem létezik. Ami másnak diéta, nekem az a normális. Kevés dologtól érzem kényelmetlenebbül magam, mint, hogy több napon keresztül egészségtelenül táplálkozzak. Bár ez nem feltétlenül helyes, de nagyobb mennyiségű „rossz kaja” elfogyasztása után koszosnak érzem magam belülről, és, bár valóban belülről érzem, szörnyen vágyom a zuhany alá. Nekem ez a normális.

 Lassan esedékes lenne megmérni a súlyom is, de félek a mérlegtől. Ezen még februárban túl lendülök és ráállok, ő pedig könyörtelenül az arcomba fogja köpni az igazságot.

 A medencecsontom egyre jobban kezd kiállni egyébként (ha fekszem), szóval ez egy bíztató jel. Persze, nem olyan csodás, mint amiről álmodom, és kisebb léptekkel haladok, mint az „elvárt”, de annyi mindennel meggyötörtem már szerencsétlen szervezetemet, hogy egyelőre nem merek belekezdeni egy nagyobb volumenű, minden elsöprő diéta, mert úgy érzem, nagyon megszenvedné. Így marad a tyúklépésben haladás. Ezt a fajta haladást pedig úgy érzem, azért engedhetem meg magamnak, mert egyrészt nem szeretnék egy „ősszel, télen tömegelés – tavasszal, nyáron szálkásítás” körforgásba belekerülni, így nem látom a fontosságát a dolgok siettetésének, másrészt egyre nagyobb szívvel és lélekkel tudom csinálni az egészet, és fokozatosan többet és többet beleadni, és fogok ott tartani ahol akarok. Ez nem időszakos, nem egyedül a nyári forma a cél és nem is csak a külsőm.

 Mostanában több hitelesnek vélt embertől olvastam, hogy nem is szereti az egészséges életmódot, szimplán a külseje, ami motiválja és engem ez nagyon kiábrándított. Arra teszik a karrierjüket és életük egy részét, hogy hirdessenek valamit, amit nem szeretnek csinálni… és közben motivációt és kapaszkodókat próbálnak nyújtani másoknak. Ha most belefognék egy erős diétába szimplán a kinézetem motiválna, és nem az, hogy szeretem az egész életmódot, minden velejárójával együtt, pedig én ezt a vonalat akarom képviselni. Én addig szeretném élni ezt az életmódot ameddig boldoggá tesz, és nem ameddig mást iriggyé.