A diéta halad. A számolás szép. A szabályozottság jó.

 Sosem voltam kifejezetten kövér lány. Voltam skinny fat, aztán voltam izmos és rettentően fedett. És egyszer az életemben 2013 nyarán voltam elégedett is (a testemmel). Napi 1400 kalória körül alakítottam a táplálkozásom (kevés!!!), számoltam makrotápanyagokat (fehérje, szénhidrát, zsír) és rengeteget tornáztam. Azt éreztem meg tudom hódítani így a világot. 61 kg-ra lefogytam. Viszont túl komolyan vettem. Nem engedtem semmi változtatást. Ha én délutánra 1 almát és 100 g csirkemellett írtam fel, akkor semmi (még clean kajával sem!) ennek megfelelő makrójú kajával nem váltottam ki. Így alakultam át azzá a bizonyos görccsé.

Most viszont sikerül könnyedebben venni. Egyrészt ritkán, de meg fogom engedni magamnak, hogy ha belefér a kalóriakeretbe és a makróba, akkor egyek valami „dirty”-t, másrészt nem ragaszkodom mindenképp ahhoz a kajához, amit kiagyaltam. Azt eszek, amit megkívánok (ha belefér!).

 Így most a tápanyagbevitel felállása a következőképpen alakul: 1750 kcal = 136g fehérje; zsír ≥ 50g; a maradék szénhidrát.

 Ezt sikerül tartanom, nem vagyok túl fáradt, de mégis a szintentartóm alatt van.

 Így például az előző nap a következőképp alakult:

reggeli kakaós-almás zabkása
tízórai fahéjas alma, mellé földimogyoró
ebéd daráltcsirkemelles – kechupos – brokkolis töltelékkel töltött durumpalacsinta sajttal megszórva
edzés után fehérje
uzsonna alapvetően Rivercote kenyér lett volna sajtkrémmel és zöldségekkel, de G felvetette, hogy mi lenne, ha nőnap alkalmából csinálnánk homemade sushit, úgyhogy lecseréltem az eredeti tervet, amit egy kis szójaszósszal és pácolt gyömbérrel kísértem. Ameddig elkészült az alkotás betoltam egy Wavel diabetikus csokit.
vacsi kakaós túró

 Az idei nőnap életem legjobbja volt. Azon túl, hogy kaptam egy cserepes virágot aputól, aminek a kaspójáért oda meg vissza vagyok, plusz egy marlenkát (amit IGEN, apránként a makrókba illesztve meg fogok enni!), G-től pedig egy sárga tulipánt, ami a legkedvencebb virágom, a sushit és megnéztük a Shrek 2-t (ez a mese még mindig annyira király!), Sosem szerettek még ennyire. Sosem éreztem ennyire varázslatosnak a „szürke” hétköznapokat. Szeretetben kelek, szeretetben fekszem és a napjaim túlnyomó perceit szeretetben élem meg. Kösz, G!

 Az edzéstervemre még mindig várok, addig nyúzom az előzőt, de már nagyon unom. Már úgy érzem a testem is unja, és nem igazán tudok vele fejlődni. Ez pedig elszomorít. Bár teljesen feleslegesnek biztos nem az, de mégis időrablásnak érzem ezt a drága időt. Annyit fejlődhetnék még nyárig, de az idő annyira gyorsan megy.

 Emellett, és amellett, hogy tényleg becsületesen lenyújtok, még mindig megjelenik itt ott egy kis izomláz (amit tudniillik, nem elengedhetetlen velejárója a kemény edzésnek!!!).

 
És ma reggel így nézem ki