A zene a legelenyészőbb jelentőségű dallamával is 1001 emléket tud magával hordozni. 

 Szeretnem sem kell, és szeretnie sem kell a személynek egy zeneszámot ahhoz, hogy hozzákössem és derült égből villámcsapásként ő ugorjon be róla, ha valahol meghallom...

 Nem, ez rossz megfogalmazás. Sosem ugrik be egy számra senki arca, senki személye, csak az érzéseim. Mikor meghallgatok egy régi számot, amit egy régi pajtásommal hallgattam, nem a pajtásom jut eszembe, nem az, hogy milyen jófej, vicces volt. Nem ő hiányzik. Csakis az én érzéseim elevenednek fel és esetenként ragadnak magukkal.

 Szóval életem sarkalatos zenéi a következők:

Mike Oldfield - Tubular Bells

 Életem első kedvelt zenéje (egyébként az egész album, de ez a feldolgozás kiemelten a kedvencem volt). Már anyukám pocakjában szerettem valószínűleg, mivel akkor sokat hallgatta ezt az albumot, és ahogy kibújtam imádtam. Az autózgatás mellett az egyetlen dolog volt, amivel a bömbölésem pár perc alatt álomba merülésbe fulladt. Ez sajnálatos módon, már nincs így, de még mindig kellemes érzésekkel tölt el hallgatni (és hál istennek nem Az ördögűzőre asszociálok tőle).

Charlie - Könnyű álmot hozzon az éj

 Egészen harmadikos koromig kizárólag azt hallgattam, amit anyukám és apukám, ők pedig részben Charlie fanok és 2. koromban volt anyukámnak egy nagyobb fellángolása, amikor 0-24-ben Charlie ment és ez a szám valamiért kiemelt figyelmemet élvezte és mindig ezt a számot vártam (a Jég dupla whiskeyvelt pedig rühelltem). 
 Egyszer pedig nagyon elkezdett fájni a hasam, és pár napig szenvedtem, de nem mertem szólni senkinek. Féltem, hogy gyomorrák, vagy vakbélgyulladás (nem mintha egy fajsúlyú lenne a kettő). Úgy gondoltam, hogy inkább meghalok, minthogy megműtsenek vagy, hogy egyáltalán be kelljen lépnem egy kórház ajtaján. Na, akkor úgy gondoltam, hogy erre a zenére szeretnék meghalni (7 éves gondolataim...). Aztán egyik reggel felkeltem és semmi bajom nem volt. Azóta sem tudom, hogy mi lehetett. 

Green Day - Wake me up when September ends

 Az első szám, ami azért volt a kedvencem, mert akartam, és nem azért mert rongyosra hallgatták mellettem.
 Emlékszem, amikor beleszerelmesedtem ebbe a számba. 2005 novemberben történt az egyik reggeliző szünetben, még felsős koromban.  A reggeliző szünetben általában vagy fecsegtek a sulirádióban vagy szar zenéket nyomattak, ez az egyetlen (esküszöm 4 év alatt az EGYETLEN), hogy valami olyat játszottak, ami tetszett. Kiszaladtam az öltöző elé hallgatni. Az osztálytársnőm azt mondta, hogy neki meg van az egész CD és ez Sean Paul.... Sean Pault ismertem, úgyhogy a buksimban kicsit kételkedtem, de igazából mindegy is volt, mert nem volt Internetem.
 Aztán rá kb 2 hétre névnapi bulit tartottam, körülbelül 10 embert hívtam meg, köztük ezt a lányt is. Tőle egy Green Day CD-t kaptam ajándékban, amiről azt sem tudtam mi fán terem. 
 Mielőtt mindenki hazament szétkiabáltam a lakásban, hogy "ki szeretne itt aludni?". Egyetlen ember szeretett volna, az az aktuális szívszerelmem, M volt, aki azután egy éven keresztül mindennap nálunk aludt és mindenhova jött a családdal. Igazából sosem jártunk, egyszer egy félórás kézfogásig jutottunk el és az egymás iránti "szerelem" is 1-2 hónap alatt teljességgel elmúlt és a legeslegjobb barátom lett hosszú-hosszú ideig.
 Na, vele viszont a attól névnapomtól kezdve Green Day-t hallgattunk hónapokig és sikerült a számról való megvilágosodás is az előadóval kapcsolatban. 

Sarah McLeod - He doesn't love you

 2007-ben kórházba kerültem egy cseppet sem veszélyes, de kellemetlen betegség miatt, amit Schönlein Henoch Purpurának neveznek. Amikor a dolog már a vége felé járt és lassan kiengedtek a kórházból, a nagynéném nekem adta az akkori telefonját, amiért kezdetektől epedeztem. Ez az egyetlen szám volt rajta és ennek is csak a refrénje, de azt szarrá hallgattam.
 Aztán végre hazaengedtek. Itthon minden annyival jobb volt. Nézhettem a tv-t átjöhetett a legjobb barátnőm, még az is tetszett, hogy rá vagyok kényszerítve, hogy beseggeljek fél évnyi tananyagot minden tárgyból pár hét alatt... csak végre kiszabadultam a betegség börtönéből. Imádtam imádtam imádtam megint visszatérni a szürke hétköznapokhoz. 
 Ez a szám emlékeztet arra mekkora boldogság kivenni a postaládából a számlákat.... csak azért mert megtehetem, hogy lesétálok és kiveszem.

Fall Out Boy - Dance, dance

 Sosem volt kedvemre való az általános iskolám osztályközössége. A fiúk legtöbbje páwa focista volt, a lányok pedig hozzájuk alkalmazkodó páwapitsáklányok, akik között a "vezérrel" már elsős korunk óta hadban álltunk... nem találtam a helyem. Nem gondoltam, hogy más bolygóról érkeztem vagy mindenki hülye rajtam és a barátnőmön kívül, csak annyit, hogy rossz osztályba járok. 
 Akkor kipattant az ötlet a fejemből, hogyha már másmilyen vagyok, mint ők, akkor ne szürkeegér módjára tegyem, hanem (akkor véleményem szerint) stílusosan. Így saucy emo lettem (nem emoS és nem scene - ezekre kifejezetten allergiás voltam). Voltak leírások az emo léthez, többek között emo zenekarok, mint FoB vagy AFC... na, ezeket mind szerettem és pályafutásom ezzel a számmal indult. 

 

To be continued...

 

2015.11.07. 09:35

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés