Az elmúlt hónapban az edzés iránti lelkesedésem nőttön nőtt és minden edzésre izgatottsággal indulok el. Annyira király érzés. Király, hogy szereted is, ami nélkül nehezen élsz.

 Nem túlzás, az edzés nélkül kényelmetlenebb a bőrömben, súlytól, feszességtől, lelki állapottól független. 

 Viszont, az őszintét megvallva, bár a tábla csokikat és az egész zacskó kekszeket elkerültem, az étkezéseim nem voltak makulátlanok. 

 Legfőképp G péksütijeiből, lasagnaiból és nutellás-eperkrémes-milkás-banános kutyulmányaiból adódó 1-1 falat okozta a gondot, de G nélkül is gondoskodtam időnként utánpótlásról az ügyben.

 A súlyom nem változott, a félrekajálgatás nagyjából pont a szinten tartáshoz vezetett, ami egyrészről öröm, másrészről "mennyivel előrébb tarthatnék, ha van önfegyelmem". 

 Így február 1-étől (na, jó, igazából már január 31-étől) jobban odafigyelek. Úgy érzem, egy karnyújtásnyira vagyok a sikertől és nem foszthatom meg magam tőle. Annyi pluszt adna, nem csak a külsőségekre vonatkozólag. Persze vágyom az elismerő és irigy tekintetekre, arra, hogy háton fekve a bugyimat eltolja a kiálló medencecsontom a bőrömtől, hogy a fenekem kereksége még szembetűnőbb legyen... de ennek legnagyobb hozadéka, az önbizalom, ami után már egy ideje áhítozom. 

 Februárra a terveim, amellett, hogy nagyobb önfegyelmet gyakorlok egyrészt, hogy odafigyelek az ivásra. Az utóbbi időben elszoktam a napi több liter tiszta víztől, pedig hatalmas szüksége van rá a szervezetemnek. Másrészt hozzá akarom szoktatni a testem a 7-8 órás alváshoz a megszokott 4-6 helyett, és hogy az alvásidőm pisilni kijárkálás mentes legyen. Ez jóval nehezebb feladatnak bizonyul, mint az ivás, de mindkettővel jól haladok. 

 Emellett, ha nem is ettől a perctől, de szeretném kicsit jobban összeszedni a blogom, gyakrabban feltűnni és végre nem csak terveket kiagyalni, hanem az előrehaladásomat is dokumentálni.