Vallomással tartozom: szombaton tartottunk G-vel egy sushis, társasos és sok más kajás estét, ahol belerondítottam a diétámba. Minden szépen ment, ameddig volt a földimogyorós kölesgolyómból, sőt még utána is egy picit... De aztán megéheztem és egy kicsike ilyen, pici olyan, kicsi amolyan... Másnap pedig sírásrívás G vállán, hogy örökké kövér maradok. 

 G egyébként jól viseli az ilyesmit, bár nem érzem, hogy gyakran sírnám ki magam a témával kapcsolatban neki... legalábbis eddig. Most, hogy februártól együtt lakunk lehet, hogy többször fog összefutni a morcosabb V-vel. Nem titkoltam előle eddig sem, hogy vannak rossz napjaim, de azért együtt élni mégis más. 

 Mondjuk G jelenléte a mindennapjaimban amúgy is nagyrészt megkönnyíti az életem. Mellette a sírásrívás is más. Ülök az ágyamon a kistakaróm alatt, takargatom a lábam, a hasam, még a kis pufi ujjaimat is, ő pedig ilyenkor is olyan kedvesen néz rám, nem szánakozva. Aztán megölel és megsimiz. Végig simítja a lábam, és a hasam... Amiért lecseszem: " ILYENKOR NE ÉRJ A HASAMHOZ! :(, de igazából jól esik, mert mikor utálom a kis röcögős hájaim, Ő azokat is olyan szeretettel simítja végig, hogy picit én is elkezdem szeretni őket. 

 Aztán másnap felkelek, és dögös akarok lenni magamnak és G-nek is, úgyhogy nem folytatom a zabát, amibe előző nap belekezdtem, hanem belevágok a diétába újra. 1 szundival tudom le az ébresztőm és indulok a terembe kardiózni. Aztán megint elhiszem, hogy ezen a nyáron úgy fogok kinézni, ahogy szeretnék!

 G mellett az egyetlen probléma, hogyha itthon van, nehezen indulok el edzeni. Nehéz megszokni, hogy itt lakik, szóval mire visszajövök is itt lesz, de lassan hozzászokom. 

 A hozzászoktatás része, hogy bepakolás, edzésterv összeírás, shake bekészítés közben a kedvenc edzős zenéim szólnak. Így edzésre már felspannolódva indulok, amit utána az esetek 90%-ában élvezek. 

 A diéta terén ronda, de egyébként nagyon király hétvége utána tovább folytattam a diétát. Valami "több mint zabkása"-val akartam indítani, amivel örömmel indulok neki újra 2 nap lébecolás után, így megszületett a túrós-csokikrémes zabpalacsinta, ami megkoronázza az elkövetkezendő 3 reggelemet is. 

 A reggelijeim és uzsonnáim mellé mindig ittam eddig kávét, ám ebben a hónapban elhatároztam, hogy nem iszok többet. Várok egy cikket egy ideje egy tapasztalatról a kávé elhagyásával kapcsolatban, de eddig a témáról csak annyit tudtam, hogy varázslatos változásokat hoz magával a dolog. A cikket végül nem vártam meg, hanem a saját bőrömön tapasztaltam ki, mi is olyan nagy varázslat ebben. Az esetemben a kávé nem szolgálta az ébredezésem folyamatát, szimplán az íze miatt ittam, de még így is hatalmas változást érzek, mégpedig SOKKAL kevésbé vagyok éhes. Eddig a reggeli és a tízórai / ebéd, valamit az uzsonna és a vacsora között hatalmas nyígások közepette sikerült kivárnom a következő kaját. Volt, hogy már 6 órakor megvacsoráztam (nem a 6 után nem szabad enni bullshit miatt!), most viszont akár este 10-ig is elhúzódik, mire észbe kapok, hogy ennem kéne. Ha varázslat nem is, de hatalmas mankó diéta alatt!