Mostanában nem sikerül úgy kiegyensúlyoznom az életem, mint amennyire szeretném. Nem is tudtam az elmúlt héten mit szeretnék. Edzeni, tisztán enni, büszkén tenni azért, hogy egyszer majd jól nézzek ki; vagy a vékonyságot tálcán kapni és azt enni amit szeretnék? Tanulni akarok, diplomát szerezni... kell e az egómnak és az életemnek egy dokumentum vagy inkább diploma nélkül megpróbálni utat törni magamnak és felvállalni, hogy ez sokkal nagyobb kudarccal járhat. 

 Leginkább azt éreztem, hogy... nem, ez hazugság. Konkrétan semmit nem éreztem. Nem vágytam semmi után. Se a diploma után, se a kisportolt test után. Elveszett a motivációm, ami magához az élethez, meg a fejlődéshez kell. 

 Ha meg kéne fogalmazni az álmom, én mindig arra vágytam, hogy Superwoman legyek. A Nő, aki Nő mindamellett, hogy elvégzi a teendőit maradéktalanul, tud időt szakítani mindenkire aki fontos számára, és nem ég ki mindeközben. Jelen esetben, hogy Nő maradjak amellett, hogy elvégzem a házimunka rám eső felét, jól tanuljak, lejárjak rendszeresen edzeni, tisztán egyek, gondoskodjak a kutyusomról mikor itt van, tudjak találkozni anyukámmal rendszeresen, ápoljam a barátságaimat és persze sokat legyek G-vel....

Ez mind elveszett. Nem vágytam minderre. Az egyetlen amire ezekközül szükségem volt az G nyugtató szavai és a nyaka, amibe mélyen belefúrhattam az arcom, mikor mindent semmisnek éreztem magam körül.

 Aztán egyik reggel még kidühöngtem magam, kisírtam a reménytelenségem, elsemmittettem az egész délelőttöt a mókusos pizsamámban, egy puha plédbe csavarva, almás-karamellás-fahéjas teát szűrcsölve, Szex és New York-ot bámulva; majd felöltöztem, hogy bemenjek egy órára, amit nagyon fontolgattam, hogy kihagyok. Óráról már úgy jöttem ki, hogy visszakattant az agyamban a "Wanna be a Superwoman " kapcsoló, és hazaérve tanultam, a Projektfeladatommal foglalkoztam, az edzéstervemet tanulmányoztam.

 Helyre állt a rendszer.

 10 lépés hátrából jelentem újra jelen, 2* akkora gőzerővel.