Bár az életbe, úgy ahogy visszatértem, a blogolást még mindig nem sikerült visszaeszkábálnom a helyére a napjaimban. 

 Vasárnap lettünk egy évesek G-vel, és én megint csak a Petra'z-t vettem be, vettem egy Holiday Wrap-et. 

 

1 year 💚 #anniversary #boyfriend #1year

Boda Vivi (@bodavivi) által közzétett fénykép, 2016. Ápr 3., 12:56 PDT

 Egyébként G is kedveli a Petra'z-os kaját, csak nem lakik jól vele, így ő vett 2 Trio-s hamburgert, majd otthon egy kis bor mellett nekiálltunk az ünneplésnek, ami hatalmas matek partiba csapott át, ugyanis hétfőn volt egy matek zárthelyi dolgozatom. 

 Viszont nem csak a fergeteges matek zh volt az oka, hogy vártam a hétfőt. Vasárnap végre kézhez kaptam az új edzéstervem teljes változatát és ki is próbáltam. 
Amennyire lelkes voltam az elején, annyira utáltam a fél világot a végére. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy már a bemelegítés megerőltetőbb volt, mint az eddigi edzéseim. Eddig hasra nem edzettem, most viszont úgy megsoroztam szerencsétlent, hogy a tervben szereplő hiper-szuper nyújtások ellenére, még ma is izomlázas... és a karom is. Ezek után mélységesen elgondolkodtam azért, hogy eddig mi az isten nyilát csináltam a teremben? És, hogyha azzal a kis picsafüst edzéssel, amit eddig lemíveltem a mostani tervhez képest sikerült valamicske izmot felszednem, akkor mi lesz ezután? Rettenetesen izgatottá tesz a kérdés, hogy milyen tempóba és hová fogok fejlődni.

 Na, de, hogy a hiányosságaim kicsit részletezzem: míg az alsótestem viszonylag edzett, és terhelhető, addig a felsőtestem egy semmi. De konkrétan az. Eleve a szorításom harmatgyenge. Alig bírok 15 mp-et lógni a húzódzkodó rúdról. Az edzőkesztyű megléte pedig egyedül csúszásgátlásra jó, bőrkeményedés megelőzésére egyáltalán nem. 

 Nem kertelek, sírtam az első edzésen. Nem ültem le a sarokba pityeregni, de megviselte a lelkem, hogy sokkal kevesebbre vagyok képes, mint amit hittem. 

 Hétfőn sírtam G-nek, sírtam e-mail-ben az edzőnek... Aztán lementem második nap, és harmadik nap is és újra próbálkoztam. Nyilván nem titok, hogy még mindig harmatgyenge vagyok, de a hétfői elkeseredésen túllépve, most már motivál, hogy fogok tudni fekvőzni, egyszer húzodkodni is, helyre lesznek téve a core izmaim, és nem fog fájni a derekam. Úgy érzem, ez az edzés nem csak a felszín. Nem csak az a célja, hogy kerek popsim és vékony derekam legyen, hanem, hogy egészségesen izmos legyek és kidolgozott. Egy olyan dologra világított rá, amit nem is tudtam, hogy szeretnék. Azt érzem, hogy most már nem elégednék meg azzal, ha szép testem lenne, ha közben időről időre felbukkanna a derékfájásom, és nem is próbálnék meg tenni ellene. 

 Mindemellett tudom, hogy még hatalmas harcok fognak zajlani bennem. Mikor gyenge, rossz napom lesz, tudom, hogy utálni fogom az edzőt a tervével együtt, az fog a fejemben járni, hogy én nem ezt akartam, én csak annyira erős, izmos testet akartam, ami elég ahhoz, hogy szép legyen a fenekem, és hozzá arányos a többi testrészem. De egyszer, mikor sikerülni fog a húzódzkodás, vagy lenyomok szabályosan 10 fekvőtámaszt, akkor majd kibújok a bőrömből és nem győzök majd hálálkodni azért, hogy emlékeztettek arra, milyen is a saját erőddel gazdálkodni.