Annyidszorra bukkanok fel újra és újra, hogy lassan én se hiszek magamnak, hogy mostantól blogolni fogok. (Csúnya, rossz motiváció... mindig hinned kell magadban!)

Pedig, ha tudnád mennyire vágyom rá sokszor. Úgy tolom le a 40 perces kardióedzést a futópadon, hogy azon jár az eszem mit írhatnék meg a blogomban... aztán beugrik, hogy hagyom lógni az egészet a levegőben, és el is szontyolódok. Érted, nem elég, hogy kardió, még sanyargatom magam a gondolataimmal. Pedig egy újabb terhet vehetnék le a vállamról, ha szimplán leülnék ide és írni mikor jól esik. 

Korábban meséltem a projektfeladatomról az egyetemen, aminek már meg is volt a témája, azóta irodalmat is gyűjtetett velem a tanár, és már több mint a felével kész is vagyok egyébként. Na, szóval ez a projektfeladat, a maga kötelező jellegű nyomasztásával együtt jó dolog. Jó dolog azért, mert egyrészt muszáj külföldi irodalmat felhasználnunk, ami segíti az angolom, másrészt mert kötelez arra, hogy írjak, ami pedig emlékezetet arra, hogy mennyire is szeretek én írni. Valahogy elégedetté teszi a kis lelkem, még akkor is ha a projektfeladatban más gondolatait kell a saját szavaimmal papírra vetni. 

Ez a nettó szócséplés csak annak a kifejezése akart lenni, hogy most már ESKÜ, írni fogok!

 Egyébként, hogy pár szóban az elmúlt heteket összegezzem, rettentő jót tesz, hogy nem számolgatok. Nem fogok hazudni, a súlyom 67 kg körül jár, de alatta még sosem volt. Mindezek ellenére kezdem jól érezni magam a bőrömben. Ehhez nagyban hozzájárul az a kínzó edzésterv, amit Shapeshifter K-jától kaptam. Minden edzésről vigyorogva jövök haza. Annyira feldob, ha végre több fekvőt sikerül csinálnom, vagy több ideig tartom a planket. Elvarázsol. G nem győzi hallgatni. 

 Egyébként pont ma gondolkodtam el, hogy régen mennyivel kevésbé kedvelhettem az edzésterveim, ha volt egy rahedli nap, mikor a hátam közepére nem kívántam az egészet, csak szimplán magamra erőltetettem jobb esetben, hogy lemenjek a terembe... de aztán rájöttem, hogy, bár azok a tervek nem voltak annyira összetettek mint ez, de azok is jók voltak, csak a hozzáállásom az, ami rengeteget változott. Ehhez pedig nem kellett az elmúlt másfél év, mióta edzek, hanem ez az utolsó talán fél év terméke. 

Azért belegondolva sokszor elbukom... na jó, őszintén nem szimpla elbukások, hanem száguldok a cél felé, aztán fogom és kigáncsolom magamat... de ez egy annyira szép dolog. Tudsz mondani még egy olyan dolgot, ahol ennyi lehetőséget kapsz? Ahol annyiszor állsz fel, ahányszor csak akarsz? Engem pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogyha legalább kitartónak (még!!!) nem sikerül annyira lenni, mint szeretném, legalább sosem adtam fel teljesen. 

 Ja, egyébként a Myproteinnél akció volt a minap, úgyhogy bevásároltunk... igen, Mi! Képzeljétek, az egyik G-é!

Három féle ízt vettünk:

Pekándiós torta Az illata nagyon király, az íze kevésbé. Nem mondom, hogy nem jó, mert tényleg finom, de nagyon édes, ami minden mást elnyom.

Almáspite vanília pudinggal Az illata sima alma, de az íze az már olyan pités is. G szavaival élve: Az illata alapján finom, aztán megkóstolod és valami teljesen más, mint amire számítottál, ezért hirtelen nem ízlik, de mikor sikerül elfogadni, hogy más az illata, mint az íze, akkor már ízlik.

Csokis-brownie Na, hát ettől meg azt várnám hogy, ha már csokis, akkor legyek nagyon csokis, de ha az enyém lenne biztos tolnék bele egy kis zsírzsegény kakaót még édesítővel.. de én nagyon édesszájú vagyok. G-nek tetszik.

A végére pedig egy helyzetjelentő kép.