Az elmúlt napokban kicsit rá kellett szólnom a belső hangokra, hogy igenis képes vagyok arra amit eltervezek. Szörnyen közhelyes, de igaz, hogy reális határokon belül az ember képes akármit elérni, amit eltervez, ha elhiszi, hogy meg tudja csinálni. A probléma ott merül fel, hogy sokan sokkal kisebbnek gondolják a bizonyos határt, mint amekkora valójában.
Mostanában az én hozzáállásomra is rátelepedett ez. Aztán ráírtam a csuklómra egyik nap hirtelen felindulásból, hogy "elhiszem", és azóta el is hiszem.
Szombaton, mint említettem G-éknél voltunk. Most úgy éreztem egyébként, hogy az egész ottlétet jobban bírtam szociálisan, ami tényleg nagy szó, tekintve a természetemet.
Aznap egyébként grilleztünk, G-ék beolajozott csirkemellett ettek, grillezett vajas-sajtos gombával, én pedig kaptam külön olaj nélküli csirkemellett, paradicsomot, gombát és lilahagymát nyárson, ami nagyon király lett. Nagyon jól esett egyébként, hogy rám is gondoltak, ilyen csak anyukámmal szokott előfordulni.
Szombat délelőtt megejtettem a szabadtéri kardió edzésem. Teljesen pozitív élmény volt olyan szempontból, hogy éreztem a szellőt, érte a bőröm a napfény, és közben pont füvet vágtak a pálya mellett, így még frissen nyírt fű szag is volt. De másrészről sosem éreztem ekkora késztetést az intervallum futás pihenő szakaszában, hogy elkezdjek sprintelni. Sokan futottunk a pályán, köztük G is (♥), és rettentő megterhelő volt sétálni. Bár még sosem tömegeltem (szánt szándékkal), de valahogy így képzelem el. Összehozol egy jó formát nyárra, sikerül leszálkásítani is, de egy "nemesebb" cél érdekében nem csillogtatod meg amit elértél. Nagyon nehéz lehet hagyni bezsírosodni magad. Én is ott sétáltam a sok futó ember között, közben a fejemben pedig az zakatolt, hogy milyen jókat tudok én futni ha úgy van. De hát az izmos popsi, az izmos popsi, és azért dolgozni kell, és megóvni. Szóval futottam, mikor futni kellett, és sétáltam mikor az kellett. A kavicsos pályán még letoltam a kardió többi részét, aztán mentünk haza.
Másnap az ágyból alig bírtam kikelni, és bár ha sokat sétáltam az mindig javított egy picit a szenvedéseimen, a következő ücsörgést követően újult erővel fájdult meg a lábam az izomláztól. Izomlázzal egyébként viszonylag közeli kapcsolatot ápolunk, a nyújtás és miegyéb ellenére, de ez még így is sok volt.
Még ma is. Ma már voltam a teremben edzeni, de rég volt ilyen rossz edzésem. A súlyokat tudtam tartani, de közben hányingerem volt, egyik pillanatban túl nehéznek tűnt a súly, aztán azt hittem emelni szeretnék rajta, de utána megint ráébredtem, hogy nem bírok... érthetetlen egy edzés volt, és még az e dobta fel a hangulatomat, hogy sikerült túllendülni rajta. Kicsit talán túl edzettem magam az utóbbi időben.
Viszont holnap ennek ellenére újult erővel neki vágok egy kis kardiónak, szerdán egy felsőtest edzésnek, és csütörtökön lógatni fogom a lábam és még a mosdóba is a karom segítségével fogok kijutni!
Ma pedig, elirigyelvén a Petra'z babpüréjét a tortillákban, összeturmixoltam babot, hagymát, sót és borsót, és bár nem egyenértékű egy Petra'z-os babapürével, azért elég király lett. Teljeskiőrlésű kenyérre kentem, beledobtam 100g grillfűszersós csirkemellett, jégsalátát és bezabáltam ebédre.