Pár évig küzdöttem a BED nevezetű táplálkozási zavarral, amit nem titkolok; de egyben nem is szeretek beszélni róla, mert aki benne van/volt és átéli/átélte, az tudja mi és milyen is az; aki nem, az pedig nem fogja megérteni. Aki nincs benne ebben, az csak legyint rá és szimpla akaratgyengeségnek gondolja, pedig ugyanolyan betegség mint az anorexia, a bulémia, az ortorexia vagy akármelyik társa. Röviden ez a BED - katt -, de mégis sokkal több a szimpla "nagyon kívánom az édeset, ezért megeszem érzésnél". Sokkal több mindennel társul ez. 

 Mivel ennek a megoldására nincs bevett gyakorlat, és az én "gyógymódom" kis eséllyel nyújt segítséget másnak, mivel véleményem szerint az emberek lelkének gyógyítása teljesen személyreszabott, nem általánosítható, így nem fogok erről ebben a bejegyzésben értekezni. Szimplán annak az örömhírnek a felvezetéseként írtam le, hogy mind tegnap és mind ma csorgott a nyálam az édes ízekre, és tőlem szokatlan elnyomtam a késztetést, hogy benyomjak 1(-2-3) tábla csokit. 

 Az a típusú édességfüggő vagyok, aki akármikor tud és akar is édességet enni, és annak a mennyiségének határa a csillagos ég. De ezen belül is megkülönböztetek szinteket. Van a hétköznapi szint, mikor "persze, hogy be tudnék nyomni egy táblával, de vannak ennél fontosabb dolgok". Ennél alacsonyabb nem is szokott lenni ez a szint; de vannak napok, mikor rendesen sajognak az ízlelő bimbóim a csoki, keksz és egyéb cukros dolgok iránt. Ezeken a napokon évek óta sikerült meggyőznöm magam, hogy az az 1-1 tábla csoki, 1-1 csomag keksz belefér most az egyszer. 

 Tegnap is egy ilyen nap következett. Már beleléptem a cipőmbe a boltba indulván, mikor inkább lerúgtam a lábamról és bevágtam 7 dl vizet a csoki helyett.
Ma újra előjött. Felhúztam a cipőm, aztán levettem. De mivel ma még erősebb volt a kisördög a buksimban, győzködött, hogy kell az a tömény édes íz, a cukorsokk, a kajakóma, és a többi; megint felhúztam a cipőm, és mindezen kívánalmai közül egyedül a tömény édes íznek tettem eleget egy light kólával. Nem a legegészségesebb alternatíva, de a +500-1000 kalóriánál jobb. 

 Annyira büszke vagyok. Volt már rosszabb a BED-em az elmúlt időszakoknál is. Volt az a BED mindennapos; járt már velem pszichológushoz; sírt már velem Facebook csoportokban; sírt már velem itthon a négy fal között;  jött már le velem és G-vel vasárnap este a benzinkútra csokiért és minden egyes nap arra az elhatározásra jutott, hogy kilép az életemből... de aztán mindig visszatért. Egy időben egyre ritkultak a látogatásai. Körülbelül fél éve masszívan stagnál a felbukkanásai között eltelt időintervallum. Felbukkan, majd eltűnik. Az ízlelőbimbóim sajgós napjain mindig visszasiet hozzám, ködöt ereszt az agyamra, beáll a céljaim és vágyaim elé, hogy ne lássam őket. De ezen a két napon elfelejtkezett rólam. Sírtak azok az ízlelőbimbók, sikítottak, utáltak engem. A BED-et akarták... de az magasról letojta őket, a józan ítélőképességemre bízta őket. Lassan ez a kapcsolat is véget ér.
.