Kicsit sikerült összekapnom magam. Az összekapódás (?) pedig az ellazulás eredménye. Megint belefutottam abba a hibába, hogy valamihez görcsösen álltam hozzá... ez a valami pedig az edzés, a tudatos táplálkozás és a többi. 

 Többször elkövettem már ezt a hibát. Minden csúcsszuperül ment, szerettem az életem ezen szegletét is... aztán átfordult egy olyan fajta görcsbe, hogy ha sikerült tartani a tervet, már nem okozott elégedettséget; viszont ha nem, akkor önostorozás következett. Sikerült megint beleszaladnom ebbe a hibába. Sürgősen el kellett kezdenem ezt korrigálni.

 Ezen a héten nem megyek edzeni... egyszerűen nem tölt el most örömmel (de azért már annyira vágyom a terembe, hogy nagyon). Pihizek, élvezem egy kicsit, hogy végre nincsen semmi dolgom. 

 Ennek örömére elkezdtem Sims 4-ezni. Néha előbukkan ez a játék az életemben, aztán pár nap alatt megunom. Gondolom most is így lesz..

 Emellett elkezdtem nézni az Orange is the new black-et. Még csak 3 részen vagyok túl, de már most imádom. 

 Nyáron a terem mellé egy másik hobbit is szeretnék keríteni. Valamit ami elvonja a figyelmet a teremről, vagy legalább osztozkodnak a hobbi címen. Ötletem sincs merrefelé keresgéljek, de ettől függetlenül kiemelten fontos lenne, úgyhogy nem adom fel.

 Most pénteken megyünk egy horgásztóhoz az egyetemi csoporttársaimmal grillezni, és ott is alszunk. Szombaton pedig megyünk G-vel megint hozzájuk haza ahol hétfőig maradunk. most elvileg megejtjük azt a szlovákiai kirándulást amit múltkor az eső elmosott.  

 Hétfőn pedig újult erővel, kevesebb görccsel és több szerelemmel térek vissza a terembe, valamint visszatérek a 2 napontai blogolásra. 

 Az életem egy szerelem, és erről nem szabad soha megfeledkeznem! 

 Pénteken G és én együtt megtartottuk a szülinapunkat, révén, hogy közel egymáshoz a kettő. Életem egyik legjobb szülinapja volt. Ott voltak az Ő barátai, és ott volt az én barátaim. Nem volt klikkesedés, az emberek vegyültek és úgy tűnt mindenki jól érezte magát. 

 

25 & 22 🎉😊💙 #birthdayboy #birthdaygirl #love

🇧🇴🇩🇦 🇻🇮🇻🇮 (@bodavivi) által közzétett fénykép, 2016. Jún 12., 04:32 PDT

 Az ajándékaimat illetőleg pedig kiemelten jól esett, hogy kaptam 3 doboz különleges light Coca Colát... szeretem mikor valaki így odafigyel arra, hogy milyen is vagyok én. 

 Másnap enyhe kiszáradással küzködtem. Anyukámék 11 körül jöttek. Kaptam tőlük egy epres csokitortát, ami zablisztből készült édesítőszerrel. Nekem van a legjobb Anyukám a világon. 

 A hétvége egyébként a lelkem ápolásával telt, annak ellenére, hogy, mint a legtöbb szülinapom után általában, kiemelten szeretve éreztem magam. Sokan szerettek, csak én nem magam. Tényleg nem sikerült az ilyen mértékű, hirtelen bevizesedés gondolatával megküzdenem. A képek rólam borzalmasak lettek. Mindegyiken formátlannak látom magam. 

 Az elszomorító az egészben az, hogy miután múlthéten teljesen tisztán ettem, keményeket edzettem a mérleg 68,4 kg-ot mutatott. Ma pedig, egy edzésmentes hétvége, alkohol, és kalóriaszufficites napok után 67,2 kg voltam reggel. Nincs miből kiindulni.

 Viszont szerveztem a fejemben egy kihívást. Mégpedig, hogy pontosan 4 hét (+ 1 nap) van az EFOTT-ig, addig végig tisztán kell ennem, kalóriadeficitben. Ha ezt teljesíteném, azzal rendkívül sokat adnék magamnak. A legegyértelműbb vonzata a dolognak az lenne, hogy kényelmesebb lenne a saját bőrömben. Emellett pedig végre bizonyítanám magamnak, hogy tudok ilyet csinálni, csak a hétköznapi motivációnál kicsit többet kellett összekaparnom. 

 Összeszedne lelkileg és testileg is. 

 Minden csütörtökön és szerdán mérem magam, és hozom az eredményt. 

 A jóslatom bejött.

Jó, nem volt egy túl nehéz és kiszámíthatatlan jóslat, hiszen rólam szólt tőlem, én pedig a nehezen kiszámítható természetem ellenére is, azért mégis csak együtt élek magammal 22 éve. 

 Apropó, 22 év. Ma lettem 22. 

 Sosem éreztem soknak a koromat eddig, de most igen. Az idősebbek nyugodtan felkacaghatnak, de 22 azért már 22. Mostmár lassan annál a kornál tartok, hogy nem gondolkozhatok el az érzéseimről úgy, hogy azért érzem "ezt" mert még túl gyerek hozzá a lelkem, ez már nem lehet kifogás tőlem magamnak. Ez pedig egy kicsit megrémít. 

 Na de visszatérve arra, hogy "megvalósult jóslat" - tegnap csodásan keltem. Diadalittas volt az egész napom attól, hogy sikeresen elhesegettem a hülye gondolataimat. 

 Ennek tetejébe sikerült beszerezni egy újabb mogyoróvaj szállítmányt, de ezt most jobban beosztom; valamint egy MyProtein-es minishakert. 

 A szervezetem pedig 2 napja átváltott valamiféle víztartály üzemmódba, ugyanis a víznek ami bemegy, csupán töredéke jön ki, a többit szépen visszatartja. A bevizesedést mindig vissza tudom vezetni valamire - sok só vagy szénhidrát fogyasztás, kevés folyadék, menzesz, valamilyen új ételre adott reakció vagy egyes testrészek bevizesedésénél egy keményebb edzés. De ezek közül egyik sem teljesül és eleve dupla annyit tart vissza, mint amennyit szokott, másrészt a kemény mell-bicepsz-has nap ellenére mindenhol máshol is full vizes vagyok. 

 Bár csak ne lennék hülye, picsogós lány; és elfogadnám, hogy a víz csak úgy eltűnik egyszer, de nem tudok ilyen lenni. Csak állok a tükör előtt és egy Michelin babaként tekintek magamra... gondolom egyértelmű, hogy nem tetszik.

 Ma viszont nem döntöttem el, hogy fogok e alkoholt inni. Lassan fürdőuhában kell megjelnni itt ott és nem akarom feszélyezve érezni magam, viszont a szülinapomon szeretnék kicsit lazább lenni, mint amúgy vagyok. Azt hiszem szimplán a mértékletesség fog győzni, száraz fröccsök képében. 

 Az elmúlt két napban kicsit összeomlott a világom. Annyira felborult minden, hogy nem tudtam megkülönböztetni a valóságot az álmaimtól. Ébren újra és újra felébredtem. Kikerültem a steril kis világomból a valóságba. 

 Azóta kicsit összeszedettebb vagyok, de ez még mindig nem az én világom. Nem az a világ, ahol csak én és G vagyunk. 

 Az edzést nem érzem. Mintha érzéketlen lennék. Hétfőn még a fáradtságnak tudtam be, de ez már nem az. Ez egy új kategória amit még nem tapasztaltam. 

 Tegnap kardióztam a teremben. Leróttam a szokásos intervall futásomat. A víz ömlött rólam, a lábam összecsukladozott, de nem fájt. Nem éreztem.

 Ma mell, bicepsz és has napom volt. Imádom ezt a napot, de ma az első kör széles fekvő és bicepsz után erősen elgondolkodtam, hogy ott hagyom az egészet. A fekvőzéssel még mindig nem vagyunk barátok. Remegek közben mint a kocsonya, vörös az arcom, vörös a karom és nehezen tudom tartani a helyes légzést közben. Persze ez most sem maradt el, de közben nem fájt semmi. Nem azért akartam ott hagyni az edzést, mert túl kevésnek éreztem magam hozzá, hanem mert nem láttam értelmét. De aztán belegondoltam, és annak sem láttam értelmét, hogy hazamenjek. Ráadásul azt is tudtam, hogy akármekkora szarban is van az ember... vagy éppen nincs semmiféle szarban, csak az érzéketlenség nem hagyja, hogy élvezze a hobbiját, végül az edzés, ha csak egy nyüansznyit is, de segít. Ez így is volt.

 Kicsit félek most magamtól. Tudom magamról, hogy egy rettentő érzelmes ember vagyok, olyan emberek körében akikben megbízom. Bennem egyfolytában dúlnak az érzések. Ha utálok valamit, akkor végletesen, ha szeretek valamit, azt is ugyanúgy végletesen. Nálam nincsen középút.... még az érzelmeimben is maximalista vagyok... érted? Nem egy jó tulajdonság, de mégis ez vagyok én. Viszont most annyira semlegesnek érzem magam. Minden eddigi érzésem a helyén, de mintha felhúztak volna egy függönyt az érzéseim elé. Minden sokkal tompább. Semmit nem szeretek úgy, ahogy szerettem. Semmit nem utálok úgy, ahogy utáltam. Semmiben nem találom úgy az élvezetet, ahogy eddig tettem. És semmit sem érzek olyan megterhelőnek, mint ezelőtt. 
Persze ezekből rengeteg pozitívum is kihozható, de én csak azt érzem, hogy egy kicsit elvesztettem magam, és nem tudom, hogy ki vagyok. 

 Tudom, hogy körülbelül egy vagy két alvás választ el attól, hogy gyomorgörcs és "még álmodni akarok" gondolatok nélkül keljek hatalmas pozitívitássa; hogy ne kelljen legyömöszölnöm az ebédemet a torkomon miközben nem kell majd tudatosan félteni az izmaimat és; hogy újra rajongással vagy gyűlölettel fordulhassak minden felé. Én vagyok ez a szélsőséges ember, aki nem akarok igazából lenni, de önszántamból akarok változtatni, és nem akarom azt érezni, hogy csak a körülmények alakították így. 

 Alszok egy nagyot, és holnaptól tudatosan visszatérek a most részlegesen elrejtett, de amúgy rettentő erőlteljes érzelmeim vezérelte mindennapjaimhoz. 

ui.: A blog maga is egy hasonló önelvesztettséghez való iránymutatás eszközeként keletkezett.

 Az elmúlt napokban kicsit rá kellett szólnom a belső hangokra, hogy igenis képes vagyok arra amit eltervezek. Szörnyen közhelyes, de igaz, hogy reális határokon belül az ember képes akármit elérni, amit eltervez, ha elhiszi, hogy meg tudja csinálni. A probléma ott merül fel, hogy sokan sokkal kisebbnek gondolják a bizonyos határt, mint amekkora valójában.

 Mostanában az én hozzáállásomra is rátelepedett ez. Aztán ráírtam a csuklómra egyik nap hirtelen felindulásból, hogy "elhiszem", és azóta el is hiszem. 

 Szombaton, mint említettem G-éknél voltunk. Most úgy éreztem egyébként, hogy az egész ottlétet jobban bírtam szociálisan, ami tényleg nagy szó, tekintve a természetemet. 

 Aznap egyébként grilleztünk, G-ék beolajozott csirkemellett ettek, grillezett vajas-sajtos gombával, én pedig kaptam külön olaj nélküli csirkemellett, paradicsomot, gombát és lilahagymát nyárson, ami nagyon király lett. Nagyon jól esett egyébként, hogy rám is gondoltak, ilyen csak anyukámmal szokott előfordulni. 

 Szombat délelőtt megejtettem a szabadtéri kardió edzésem. Teljesen pozitív élmény volt olyan szempontból, hogy éreztem a szellőt, érte a bőröm a napfény, és közben pont füvet vágtak a pálya mellett, így még frissen nyírt fű szag is volt. De másrészről sosem éreztem ekkora késztetést az intervallum futás pihenő szakaszában, hogy elkezdjek sprintelni. Sokan futottunk a pályán, köztük G is (♥), és rettentő megterhelő volt sétálni. Bár még sosem tömegeltem (szánt szándékkal), de valahogy így képzelem el. Összehozol egy jó formát nyárra, sikerül leszálkásítani is, de egy "nemesebb" cél érdekében nem csillogtatod meg amit elértél. Nagyon nehéz lehet hagyni bezsírosodni magad. Én is ott sétáltam a sok futó ember között, közben a fejemben pedig az zakatolt, hogy milyen jókat tudok én futni ha úgy van. De hát az izmos popsi, az izmos popsi, és azért dolgozni kell, és megóvni. Szóval futottam, mikor futni kellett, és sétáltam mikor az kellett. A kavicsos pályán még letoltam a kardió többi részét, aztán mentünk haza.

 Másnap az ágyból alig bírtam kikelni, és bár ha sokat sétáltam az mindig javított egy picit a szenvedéseimen, a következő ücsörgést követően újult erővel fájdult meg a lábam az izomláztól. Izomlázzal egyébként viszonylag közeli kapcsolatot ápolunk, a nyújtás és miegyéb ellenére, de ez még így is sok volt. 

 Még ma is. Ma már voltam a teremben edzeni, de rég volt ilyen rossz edzésem. A súlyokat tudtam tartani, de közben hányingerem volt, egyik pillanatban túl nehéznek tűnt a súly, aztán azt hittem emelni szeretnék rajta, de utána megint ráébredtem, hogy nem bírok... érthetetlen egy edzés volt, és még az e dobta fel a hangulatomat, hogy sikerült túllendülni rajta. Kicsit talán túl edzettem magam az utóbbi időben.

 Viszont holnap ennek ellenére újult erővel neki vágok egy kis kardiónak, szerdán egy felsőtest edzésnek, és csütörtökön lógatni fogom a lábam és még a mosdóba is a karom segítségével fogok kijutni!

 Ma pedig, elirigyelvén a Petra'z babpüréjét a tortillákban, összeturmixoltam babot, hagymát, sót és borsót, és bár nem egyenértékű egy Petra'z-os babapürével, azért elég király lett. Teljeskiőrlésű kenyérre kentem, beledobtam 100g grillfűszersós csirkemellett, jégsalátát és bezabáltam ebédre.