Egyébként G is kedveli a Petra'z-os kaját, csak nem lakik jól vele, így ő vett 2 Trio-s hamburgert, majd otthon egy kis bor mellett nekiálltunk az ünneplésnek, ami hatalmas matek partiba csapott át, ugyanis hétfőn volt egy matek zárthelyi dolgozatom.
Viszont nem csak a fergeteges matek zh volt az oka, hogy vártam a hétfőt. Vasárnap végre kézhez kaptam az új edzéstervem teljes változatát és ki is próbáltam.
Amennyire lelkes voltam az elején, annyira utáltam a fél világot a végére. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy már a bemelegítés megerőltetőbb volt, mint az eddigi edzéseim. Eddig hasra nem edzettem, most viszont úgy megsoroztam szerencsétlent, hogy a tervben szereplő hiper-szuper nyújtások ellenére, még ma is izomlázas... és a karom is. Ezek után mélységesen elgondolkodtam azért, hogy eddig mi az isten nyilát csináltam a teremben? És, hogyha azzal a kis picsafüst edzéssel, amit eddig lemíveltem a mostani tervhez képest sikerült valamicske izmot felszednem, akkor mi lesz ezután? Rettenetesen izgatottá tesz a kérdés, hogy milyen tempóba és hová fogok fejlődni.
Na, de, hogy a hiányosságaim kicsit részletezzem: míg az alsótestem viszonylag edzett, és terhelhető, addig a felsőtestem egy semmi. De konkrétan az. Eleve a szorításom harmatgyenge. Alig bírok 15 mp-et lógni a húzódzkodó rúdról. Az edzőkesztyű megléte pedig egyedül csúszásgátlásra jó, bőrkeményedés megelőzésére egyáltalán nem.
Nem kertelek, sírtam az első edzésen. Nem ültem le a sarokba pityeregni, de megviselte a lelkem, hogy sokkal kevesebbre vagyok képes, mint amit hittem.
Hétfőn sírtam G-nek, sírtam e-mail-ben az edzőnek... Aztán lementem második nap, és harmadik nap is és újra próbálkoztam. Nyilván nem titok, hogy még mindig harmatgyenge vagyok, de a hétfői elkeseredésen túllépve, most már motivál, hogy fogok tudni fekvőzni, egyszer húzodkodni is, helyre lesznek téve a core izmaim, és nem fog fájni a derekam. Úgy érzem, ez az edzés nem csak a felszín. Nem csak az a célja, hogy kerek popsim és vékony derekam legyen, hanem, hogy egészségesen izmos legyek és kidolgozott. Egy olyan dologra világított rá, amit nem is tudtam, hogy szeretnék. Azt érzem, hogy most már nem elégednék meg azzal, ha szép testem lenne, ha közben időről időre felbukkanna a derékfájásom, és nem is próbálnék meg tenni ellene.
Mindemellett tudom, hogy még hatalmas harcok fognak zajlani bennem. Mikor gyenge, rossz napom lesz, tudom, hogy utálni fogom az edzőt a tervével együtt, az fog a fejemben járni, hogy én nem ezt akartam, én csak annyira erős, izmos testet akartam, ami elég ahhoz, hogy szép legyen a fenekem, és hozzá arányos a többi testrészem. De egyszer, mikor sikerülni fog a húzódzkodás, vagy lenyomok szabályosan 10 fekvőtámaszt, akkor majd kibújok a bőrömből és nem győzök majd hálálkodni azért, hogy emlékeztettek arra, milyen is a saját erőddel gazdálkodni.
Mostanában nem sikerül úgy kiegyensúlyoznom az életem, mint amennyire szeretném. Nem is tudtam az elmúlt héten mit szeretnék. Edzeni, tisztán enni, büszkén tenni azért, hogy egyszer majd jól nézzek ki; vagy a vékonyságot tálcán kapni és azt enni amit szeretnék? Tanulni akarok, diplomát szerezni... kell e az egómnak és az életemnek egy dokumentum vagy inkább diploma nélkül megpróbálni utat törni magamnak és felvállalni, hogy ez sokkal nagyobb kudarccal járhat.
Leginkább azt éreztem, hogy... nem, ez hazugság. Konkrétan semmit nem éreztem. Nem vágytam semmi után. Se a diploma után, se a kisportolt test után. Elveszett a motivációm, ami magához az élethez, meg a fejlődéshez kell.
Ha meg kéne fogalmazni az álmom, én mindig arra vágytam, hogy Superwoman legyek. A Nő, aki Nő mindamellett, hogy elvégzi a teendőit maradéktalanul, tud időt szakítani mindenkire aki fontos számára, és nem ég ki mindeközben. Jelen esetben, hogy Nő maradjak amellett, hogy elvégzem a házimunka rám eső felét, jól tanuljak, lejárjak rendszeresen edzeni, tisztán egyek, gondoskodjak a kutyusomról mikor itt van, tudjak találkozni anyukámmal rendszeresen, ápoljam a barátságaimat és persze sokat legyek G-vel....
Ez mind elveszett. Nem vágytam minderre. Az egyetlen amire ezekközül szükségem volt az G nyugtató szavai és a nyaka, amibe mélyen belefúrhattam az arcom, mikor mindent semmisnek éreztem magam körül.
Aztán egyik reggel még kidühöngtem magam, kisírtam a reménytelenségem, elsemmittettem az egész délelőttöt a mókusos pizsamámban, egy puha plédbe csavarva, almás-karamellás-fahéjas teát szűrcsölve, Szex és New York-ot bámulva; majd felöltöztem, hogy bemenjek egy órára, amit nagyon fontolgattam, hogy kihagyok. Óráról már úgy jöttem ki, hogy visszakattant az agyamban a "Wanna be a Superwoman " kapcsoló, és hazaérve tanultam, a Projektfeladatommal foglalkoztam, az edzéstervemet tanulmányoztam.
Helyre állt a rendszer.
10 lépés hátrából jelentem újra jelen, 2* akkora gőzerővel.
Elhitette velem, hogy jó lesz. Hogy kiegyensúlyozottabb lesz az életem. Hogy leegyszerűsödik a diéta. Hogy magabiztosabb leszek.
Tartotta a szavát 1-2 hétig. Annyira vakon megbíztam benne. Bekötötte a szemem, és vezetett. Én pedig nem aggódtam. Rábíztam magam. Elvezetett egy lejtőhöz ameddig nem figyeltem. A lejtő tetején kicsit megállított 1-2 napra, aztán elengedte a kezem és akkorát lökött rajtam, hogy nem bírtam megállni az aljáig. Mindig hasra estem útközben, de hiába álltam fel nem tudtam visszafordulni, csak lefele tudtam megindulni. Azt hiszem leértem a lejtő aljára. Egy gödörben vagyok. De nincs mit toporognom itt. El kell indulnom vissza a tetejére.
És tudod mi a legrondább? Hogy nem először tette velem ezt a makronutriens számolgatás…. hanem legalább 7-8-adszor, és újra és újra képes vagyok elhinni, hogy segíteni fog, hogy jót tesz a beszabályozottság. De mi a fenének kezdtem neki, ha makro számolgatás nélkül is fogytam?! Lazán, örömmel.
Élveztem a diétát. Boldoggá tett. Erre gyorsan beszabályoztam magam ronda keretek közé és megint görccsé varázsolódtam, miközben grammra pontosan mértem a jégsalátát.
A saját számból hallva is gyengeségnek hangzik, de visszalökött egy helyre, ahol rég nem voltam. Egy ronda, depressziós helyre, ahol én csak mélységesen utálom magam, a testem és undorodom magamtól... pedig már annyira kezdtünk megférni egymás mellett a testemmel. Kicsit elkezdtük kedvelni is egymást, de most ez a szemét egymásnak ugrasztott minket. Annyira szeretnék kibékülni.
A súlyom jelenleg 69,4 kg (L !!!).
A cél visszaegyensúlyozni 67 kg-ig, legalább.
Kalóriaszámolgatás nélkül.
Ma, miután ezzel végeztem, lemegyek egy hagyományos kardió edzésre. Olyan igazi unalmas, sétálgatós vagy taposógépes, „mi az istent kezdjek a gondolataimmal fél órán keresztül???” típusúra, mert erre vágyom éppen. Aztán miután mamánál ebédelünk (én viszem a saját kajámat), elszabadulok itthonról, remélem picit a saját fejemből is G-ékhez vidékre. Kedden pedig újult erővel vágok bele a vadi új edzéstervembe, amit 27-éig fogok kézhez kapni. Annyira izgatott vagyok!
Az elmúlt hetet gyönyörűen teljesítettem. Tartottam a kalóriát, egyszer ettem tervezetten szinten tartón, amit heti rendszerességgel be szeretnék vezetni a diétába. Megvoltak az edzések. Mostam, főztem, mosogattam és G-vel sikerült betartanunk a takarítási szabályunkat, őriztük a rendet. Mindezeken felül, pedig sikerült kitalálnom az egyetemi projektfeladat és ezzel együtt a majdani szakdolgozat témámat. Viszonylag elégedett vagyok.
A héten a szombatot éreztem a legrázósabbnak, mikor is jó szokásomhoz híven reggel 6-kor keltem, tanultam fél 8-ig, majd nyitásra mentem a terembe a hét utolsó edzésére. Régen sikerült ennyire keményen edzeni. Széttrancsíroztam a lábam, ami már az előző napi edzés maradványaiból sem teljesen épült fel, pedig az csak egy bohókásabb kardió volt. Sikerült visszahozni a fájásra alkalmas derekam ellenére egy gyakorlatot, még pedig a kábeles lábemelést. Több edző is körülvesz a teremben, egytől segítséget is kértem, hogy megmutassa a feladat helyes elvégzését, és ellenőrizzen le, hogy jól csinálom e, próbáltam minden energiámmal odafigyelni a helyes tartásra, de még ennek ellenére is megviselte a derekamat. Most kisebb súlyokkal, még egyenesebb háttal és 120%-al odafigyelve minden részletre nekiálltam újból, azzal a fogadalommal, hogy amint úgy érzem, hogy mindennek ellenére fájna, abbahagyom. Hát nem fájt, úgyhogy újra használni fogom a terveimben, ami nagy boldogsággal tölt el, úgyanis a derékfájás megjelenéséig ez volt az egyik kedvenc gyakorlatom. Érzem a fenekem és még dögösnek is érzem magam. Awh. Remélhetőleg ha ekkora odafigyeléssel csinálom, nem jön vissza a probléma ebben a kb 2 hétben, ameddig kézhez nem kapom a vadi új tervem, most már tényleg!
Aztán a szarrá bombázott combommal és fenekemmel hazabotorkáltam és nekiálltam újból tanulni. Tanultam nagyjából egy órát, mikor átjött anyukám, a barátjával és a kiskutyámmal utónőnap alkalmából. Mire indultak jött is értem és G-ért apukám, hogy családi névnapozásra induljunk. 2 körül indultunk, G étterembe, én pedig mi mást tettem volna: mentem haza tanulni. Két tanulás között gyorsan bedobáltam a cuccom keddig, addig vagyunk ugyanis G-éknél vidéken.
Egy táskányi ruha, és egy táskányi kaját. Vittem zabot, túrókat, rozsos Rivercote kenyeret, sajtkrémet, fehérjét és előre sütöttem a 3 napra clean pizzákat. A többi kaját helyben szerzem be.
G-éknél pedig reggel tanultam, ameddig mindenki aludt (a koránkelés előnye).
Viszont hatalmas hírem van. A kozmetikusom teljesen önálló gondolatként megemlítette, hogy úgy vette észre, mintha fogytam volna! 2 éve nem sikerült ilyesmit senkiből kicsikarnom, úgyhogy aznap mikor mondta szárnyaltam.
Erre a számra egyszerűen annyira rákattantam, pedig kezdetben nem tetszett, de mindig ott van a Jay’s workout-os videók végén.
A marlenka 2/3-át pedig sikerült 2 részletben sikeresen beiktatnom a tízóraimhoz, anélkül, hogy átléptem volna a kcal keretet.
A diéta halad. A számolás szép. A szabályozottság jó.
Sosem voltam kifejezetten kövér lány. Voltam skinny fat, aztán voltam izmos és rettentően fedett. És egyszer az életemben 2013 nyarán voltam elégedett is (a testemmel). Napi 1400 kalória körül alakítottam a táplálkozásom (kevés!!!), számoltam makrotápanyagokat (fehérje, szénhidrát, zsír) és rengeteget tornáztam. Azt éreztem meg tudom hódítani így a világot. 61 kg-ra lefogytam. Viszont túl komolyan vettem. Nem engedtem semmi változtatást. Ha én délutánra 1 almát és 100 g csirkemellett írtam fel, akkor semmi (még clean kajával sem!) ennek megfelelő makrójú kajával nem váltottam ki. Így alakultam át azzá a bizonyos görccsé.
Most viszont sikerül könnyedebben venni. Egyrészt ritkán, de meg fogom engedni magamnak, hogy ha belefér a kalóriakeretbe és a makróba, akkor egyek valami „dirty”-t, másrészt nem ragaszkodom mindenképp ahhoz a kajához, amit kiagyaltam. Azt eszek, amit megkívánok (ha belefér!).
Így most a tápanyagbevitel felállása a következőképpen alakul: 1750 kcal = 136g fehérje; zsír ≥ 50g; a maradék szénhidrát.
Ezt sikerül tartanom, nem vagyok túl fáradt, de mégis a szintentartóm alatt van.
Így például az előző nap a következőképp alakult:
reggeli kakaós-almás zabkása tízórai fahéjas alma, mellé földimogyoró ebéd daráltcsirkemelles – kechupos – brokkolis töltelékkel töltött durumpalacsinta sajttal megszórva edzés után fehérje uzsonna alapvetően Rivercote kenyér lett volna sajtkrémmel és zöldségekkel, de G felvetette, hogy mi lenne, ha nőnap alkalmából csinálnánk homemade sushit, úgyhogy lecseréltem az eredeti tervet, amit egy kis szójaszósszal és pácolt gyömbérrel kísértem. Ameddig elkészült az alkotás betoltam egy Wavel diabetikus csokit. vacsi kakaós túró
Az idei nőnap életem legjobbja volt. Azon túl, hogy kaptam egy cserepes virágot aputól, aminek a kaspójáért oda meg vissza vagyok, plusz egy marlenkát (amit IGEN, apránként a makrókba illesztve meg fogok enni!), G-től pedig egy sárga tulipánt, ami a legkedvencebb virágom, a sushit és megnéztük a Shrek 2-t (ez a mese még mindig annyira király!), Sosem szerettek még ennyire. Sosem éreztem ennyire varázslatosnak a „szürke” hétköznapokat. Szeretetben kelek, szeretetben fekszem és a napjaim túlnyomó perceit szeretetben élem meg. Kösz, G!
Az edzéstervemre még mindig várok, addig nyúzom az előzőt, de már nagyon unom. Már úgy érzem a testem is unja, és nem igazán tudok vele fejlődni. Ez pedig elszomorít. Bár teljesen feleslegesnek biztos nem az, de mégis időrablásnak érzem ezt a drága időt. Annyit fejlődhetnék még nyárig, de az idő annyira gyorsan megy.
Emellett, és amellett, hogy tényleg becsületesen lenyújtok, még mindig megjelenik itt ott egy kis izomláz (amit tudniillik, nem elengedhetetlen velejárója a kemény edzésnek!!!).
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sosem voltam kifejezetten kövér lány. Voltam skinny fat, aztán voltam izmos és rettentően fedett. És egyszer az életemben 2013 nyarán voltam elégedett is (a testemmel). Napi 1400 kalória körül alakítottam a táplálkozásom (kevés!!!), számoltam makrotápanyagokat (fehérje, szénhidrát, zsír) és rengeteget tornáztam. Azt éreztem meg tudom hódítani így a világot. 61 kg-ra lefogytam. Viszont túl komolyan vettem. Nem engedtem semmi változtatást. Ha én délutánra 1 almát és 100 g csirkemellett írtam fel, akkor semmi (még clean kajával sem!) ennek megfelelő makrójú kajával nem váltottam ki. Így alakultam át azzá a bizonyos görccsé.
