Mivel az utóbbi években sikerült sokat tanulnom magamról és ahhoz, hogy hogyan kéne az élethez állnom, sikeresen kialakítottam magamban "a terveim szentek" védelmet, vagyis, hogyha én eltervezek valamit aznapra, arra az órára és arra a percre, akkor azt akkor meg is fogom csinálni. (Azt hiszem ez az, ahogy a törtetők születnek). Ez ideig, óráig szép és jó. Némiképp kifizetődő, ha minden valós indokot is ürügynek tart az ember, és azokon átlépve megteszi, amit tud. Példának okáért, én már rendkívül nehezen állapítom meg, hogy mi az a határ, amikor túl beteg vagyok az edzéshez. Ezért aztán torokkaparással is lent vagyok a teremben, aminek a végkimenetele vagy az, hogy az edzés hozzásegít a gyógyuláshoz, vagy az, hogy pár napig nyomom az ágyat. Nem szabad semmiben végletesnek lenni, és erre egyre inkább megtanítanak az általam alakított körülmények. Mostanában nagyon türelmetlen és intoleráns voltam a környezetemmel. Nehezen viseltem, ha bevágtak elém útközben, ha nekem kellett felállnom fiúk helyett a tömegközlekedési eszközökön, hogy átadjam a helyem; ha a szomszéd kutyája fél napokat vonyított és ugatott, a gazdája pedig nem szólt rá; ha a másik szomszédom zongorázott... Engem igazából az olyan dolgok zavarnak, amikor azt érzem, hogy más ember könnyű szerrel leszarja a környezetét, más nyugalmát. De arra kellett rájönnöm, hogy hiába bosszankodom, csak a maradék nyugalmamat zargatom meg azzal, ha ilyenen idegeskedek. Nem szeretnék egy idegbeteg lenni. Azok közé az emberek közé szeretnék tartozni, akik nyugalmat árasztanak, pont azért, mert az is érzik. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem tapsra fog működni, és magamhoz is olyan türelmesnek kell lennem, ahogy másokhoz szeretnék majd. De pár nap alatt is sokat haladtam. Kezd megnyugodni a lelkem, kezd elmúlni az állandó feszültség a mellkasomban, amit az elmúlt időben semmivel nem sikerült enyhíteni. Úgy érzem, lassan megtalálom magamban, akit keresek, és akit anélkül sikerült elvesztenem, hogy igazán megtaláltam volna. 

 Azt hiszem azt a kis elnyomott feszültséget, ami inkább leküzdött volt a terveimnek köszönhetően, mint elnyomott, sikerült a teremben kamatoztatni. Olyat edzettem ma lábra, mint még soha ez életemben. Nem vagyok az a feltétlen nyökögős fajta a teremben, de ma azért véletlen kicsúszott 1-2 hang a torkomon. Közben pedig nem utáltam magam, nem utáltam az edzéstervemet, hanem csak büszke voltam, és elégedett. Annyira fantasztikus érzés lassacskán megbékélni magammal (még ha csak kettőt előre, egyet vissza lépésekben).

És egy szenzációs hírt kell közölnöm, ami ugyancsak az "kettőt előre egyet hátra" periódikusan ismétlődő folyamat egy "kettőt előre"szakasza, még pedig, hogy tegnap ráálltam a mérlegre és az 66,8 kg-ot mutatott! Újra sikerült megteremteni, hogy kibújhassak a saját bőrömből!

Ma egyébként ennek örömén elmentem ruhát vásárolni. Jól esett egyébként belépni egy ruha boltba, mert szerintem legalább 3 hónapja nem voltam ilyen helyen, de végeredményben ugyanott tartottam. Egyszerűen semmi nem tetszett. Ha kőgazdag lennék se sikerült felvásárolnom a fél plázát, annyira megközelíthetetlen az ízlésem. 

Ui. Rájöttem, hogy az lesz a lehető legérettebb válasz A levélre, ha nem válaszolok semmit. Egy újabb plusz pont saját magamtól a lelkemnek.

 Rettentő megterhelő volt ez a hét. Érzelmileg, melynek csak töredéke a suli miatti nyomás.

 Ma reggel tetőzött, mikor egy levelet negyedszerre próbáltam megfogalmazni. Hogyan legyen egy levél nyugodt, nem kritizáló, de mégis őszinte vélemény kifejtő? Napok óta őrlődöm. A levél címzettje mindig nyitva hagyja a postaládáját, így már háromszor megtehettem, hogy bedobtam, majd órák múlva kivettem. Ebben a postaládában épp nincs általam írt levél, ez pedig szörnyen nyomaszt. 

 De ez is csupán egy töredéke annak, amitől éppen hányingerem van, és amitől úgy érzem, mintha felvágták volna a mellkasom, és egy kislapátnyi homokot szórtak volna bele. 

 Sokszor éreztem már gyógyszernek az edzést (inkább olyan átmeneti fájdalomcsillapítónak), de most inkább varázsfőzethez hasonlítanám, egy elég kezdetlegesnek. 

 Előtte mérges voltam és szomorú. Nem tudtam kit utálok... vagy, hogy egyáltalán utálok e valakit. Régóta először arra vágytam, hogy egyedül lehessek. De nem abban az introvertált értelemben, hanem abban a "ne ismerjek senkit a világon, csak magam legyek" típusúban. Régebben tuti bezabáltam volna egy tonna édességet, és sorozatot bámultam volna közben, de most inkább azt választottam, hogy amit tudok, csináljam jól, így maradt a suli és az edzés. 

 Az edzéstől pillanatnyilag kitisztult a fejem, de a homok még mindig dörzsölte a mellkasomat belülről. Némiképp segített mikor TeremedzőBalázs odajött váltani pár szót. Bájcsevej volt. Csak a könyvről beszéltünk, amit kardió közben olvastam. Amúgy nem szeretem a bájcsevejeket, sőt, edzés közben kifejezetten gyűlölöm, de most jól esett. Nem ismerem a srácot, a nevét tudom csupán és néha segít a teremben, ha úgy van. Most viszont egy békés szigetnek tűnt a sok ellenséges ember között, akik mind utálnak (ami persze nincs így, de most nem tudok máshogy érezni). Ez nem abból fakadt, hogy ő személyesen TeremedzőBalázs, hanem annyiból, hogy azt éreztem, még így ismeretlenül is kedvelhető vagyok valakinek. Akárkinek. 

 A suli aztán kicsit még rombolt a hangulatomon, sokkal kevesebbet tudok, mint hittem. Hazafelé a homok valahogy még szúrósabb lett, a gyomromban lakó gombóc csak megnőtt, és majdnem kiszorította a gyomrom egyéb tartalmát. Az sem segített, mikor a mozgólépcsőn a metróhoz sietvén ketten is beszóltak nekem, az egyik megjegyzés a fenekemnek szólt, bár azon túl, hogy megemlítette a srác a fenekemet a másiknak. Nem értettem mit mondott, de nem olyan nap ez a mai, ami megengedné, hogy valami szép hagyja el a száját. 

 Felszálltam a metróra. Leültem, és miután nem sikerült belemerülni a Harry Potter és a bölcsek kövébe a szívverésem hihetetlenül hangos zajától és a gondolatok cikázástól a fejemben hirtelen rámtelepedett a nyugalom. Meglepően hirtelen. Eldöntöttem, hogy megteremtem, hogy ma egyedül legyek ezek a világon. Ha nem is egész nap, csak egy pár órára. Kikapcsoltam az értesítéseket a Facebook üzenetekről a telefonomon, hazaérve kikapcsoltam a WiFit a gépen. Egyedül voltam a lakásban, de így is bezárkóztam a picike szobámba. Én, a laptopommal, a limonádémmal, a számvitel anyagokkal, a puha ágytakarómmal, a cicanadrágommal, egy kókuszos fehérjesütivel és a Worddel (blogfelület híján) ma meghódítottuk a világot. Az én pici világomat, amit ideiglenesen elhódított tőlem egy időre a szúrós homok.

 Régebben, mikor még a beddel küzdöttem, számolgattam a napokat a noteszomban és a Day Counter-es alkalmazással is kiraktam egy számlálót a telefonom főoldalára, ami számlálta, hogy hány napja nem kajáltam félre a diéta alatt. Őszintén nem tudom, hogy miért voltam olyan buta és hagytam el ezt a jó szokásom. Annyira motiváló tud lenni, mikor látod, hogy már az X-edik napnál jársz.
Most igazából nem is egy Day Counteres appal próbálkozom, hanem bevezetek egy matrica rendszert, azaz, hogy minden sikeresen teljesített naphoz beragasztok egy kis matricát a határidőnaplóba.  A lelkem kisovis része még mindig vágyakozik azért, hogy az orvosnál matricát kapjon, úgyhogy kénytelen vagyok kielégíteni ezt az igényét. 

Ez azért is fontos, mert itt az év vége, már csak 3 hét van hátra a szorgalmi időszakból, plusz a vizsgaidőszak. Ebbe a 3-4 hétbe lesz belesűrítve 4 zh, a projektfeladat és annak prezentációja, és egy darab vizsga. Szóval most minden nap megy a tanulás, lazításként ugrom le edzeni, vagy főzöm meg a diétás kajámat vagy esetleg blogolok, ahogy most is, és ilyenkor biza hajlamos az ember megfeledkezni magáról és elhinni, hogy most szabad, most megérdemli. Pedig, ha jobban belegondol az ember, inkább az elégedettség járna a sok munka végén, amit kár lenne bemocskolni az önostorozással a félrekajálás miatt.
Mint említettem, szeretek és szeretnék Szupernő lenni, abba pedig minden általam kitűzött cél elérése beletartozik. Szeretnék elégedett lenni a vizsgaidőszak végén minden szempontból. 

Ma egyébként egy kiemelten húzós napom van.
Ma 7 óra körül vásárlással kezdtem a napot, ugyanis elfelejtettem, hogy vasárnap minden zárva, így tegnap is alig volt kajám. Ahogy hazaértem gyorsan összedobtam egy diétás borsófőzeléket csirkemellel, megtízóraiztam, összeraktam az edzéscuccom és lementem a terembe. Letoltam az edzést. A hétfői edzések mindig annyira pörgősek. Ugyanannyi minden edzésen a pihenőidőm 2 gyakorlat között, de a hétfőin a pihenőidő igazából pakolászással, tárcsa ide-oda hordással és csigafelszerelgetéssel zajlik, így általában a végén egyszer csak full csatakosan azon kapom magam, hogy vége, már csak a levezető kardió van és a nyújtás.

Awh, a nyújtás. Régen nem voltunk barátok, és még most is vannak gyakorlatok, amik nem a kedvenceim, de a többi... Nagyon megszerettük egymást. Amit kiemelten kedvelek az a galambnyújtás. Hétről hétre egyre lejjebb tudom nyomni a fenekem, és ennél érzem a legjobban, hogy sikeresen megnyújtom.

A nyújtás után lezuhanyoztam, hazajöttem, ebédeltem, gyakoroltam a holnapi matek zh-ra és pihenésképp blogolok, aztán folytatom a matekot. 3-kor pedig indulok a jövő heti számvitel 2 zh felkészítőjére, ami 8-ig tart. Hazaérve vacsizok, majd az agyam állapotától függően matekozok még, vagy csak beleesek G karjaiba és alszom.

Annyira várom a nyári szünet kezdetét!

 Az elmúlt 3 napban nem jeleskedtem a clean-eating tekintetében, de mégis sikerült szinten tartó alatt maradnom (persze saccra, ugyanis nem számolok). 

 Hogy mást ne is említsek, szerdán mind uzsi és mind ebéd helyett fehérjés túrót ettem, és aznap talán még a szinten tartót is megütöttem.

Mindennek lényege annyi, hogy meg szeretnék mutatni egy király appot lányoknak. Tudom, van 1000 féle menzinaptár, és még a saját kis határidőnaplódba is tudod vezetni igazából, de ezzel az app-al (egy nagyobb megreformálás után) nem csak, hogy bejelölgetheted, hogy milyen a hangulatod és milyen menzesszel járó tüneteket produkálsz, hanem konkrétan előre jelzi azokat.

 Eddig tudomásom volt róla, hogy vannak ilyen előrejelzések az app-ban, de nem nagyon foglalkoztam vele. Most viszont visszanéztem az elmúlt napokat, és totálisan leírta a hangulatom és a tüneteim. 

 Ez már csak azért is fantasztikus hír, mert így be tudom majd lőni, hogy mikor lesz "édességet akarok zabálni"-hatnékom, és tudok előre készülni, hogy aznapra csak édes, azonban diétás dolgokat tervezzek be. Így nem lesz félrezaba, plusz bevizesedés, önostorozás, és -utálat.

 Persze ez az app se úgy működik, hogy letöltöd, bekapcsolod és tud mindent. Szépen jelölgetni kell, amit kérdez, aztán testre szabja a naptárt a kapott adatok alapján. Ugyanúgy ismer ki, ahogy te magadat, csak energiát spórolsz meg. 

A napokban vágytam valami olvasnivalóra. G megígérte, hogy felhozza nekem a Da Vinci kódot, de egyszerűen nem bírtam kivárni. Így hát neki álltam újból a Harry Potter és a bölcsek kövének. Már kétszer elolvastam az első három részt, de a negyediken nem tudtam túl jutni, pedig filmek közül az az egyik kedvencem. Most viszont mire oda jutok valószínűleg itt lesz a nyár, és bár nem tervezek egész nyáron lábat lógatni, azért szeretném még élvezni a valószínűleg és remélhetőleg utolsó felnőtt terhektől mentes nyaramat. 

 És ha már nyár

A júliusom edzés és diéta szempontjából húzós lesz. Kicsit megrémít. Nagyon az egészséges életmód függője és többnyire szerelmese vagyok. Viszont évente egy hét bűntudatmentes lazítást engedélyezek magamnak egy fesztivál képében. Tavaly és idén is az EFOTT lett A fesztivál, aminek oltárán feláldozok kicsit abból a munkából, amit beletettem év közben. Idáig nincs is probléma, viszont G meginvitált magukkal Görögországba nyaralni 16 napra, ami az EFOTT után 5 nappal kezdődik. 

Na, ha elengedem magam az EFOTT-on alkoholizálás terén, akkor nyilván felszedek valamennyit, de az a kisebb gond, emellé be is vizesedek, és ha ez nem elég, az edzés hiányától még jobban egy rakás ürüléknek érzem magam. Szóval az EFOTT szabadságától gondolatban könnyes búcsút vettem, hogy a Görögországi nyaralást felhőtlenül élvezhessem.

 Görögországban egyébként megpróbálom a legtöbbet kihozni a diétámból és ott is szeretnék edzeni a lehetőségeimhez mérten. Tervben van, hogy legalább egyszer futok a tenger parton egyet, mert ha eddig nem is volt rajta, de most hivatalosan is felkerült a bakancslistámra. Ezenkívül az edzéstervemben is vannak gyakorlatok, amikhez nem kell más csak én, egy polifoam vagy esetleg egy pad. 

 Nem engedhetem meg, hogy a gondolataim negatívan befolyásolják az amúgy csúcs szuper élmények megélhetését!

Ui. Én, balga beszereztem egy doboz fokhagymás Finncrips-et... ha diétáztok ne tegyetek ilyesmit! Diétában az ambórizával ér fel. 

  Annyidszorra bukkanok fel újra és újra, hogy lassan én se hiszek magamnak, hogy mostantól blogolni fogok. (Csúnya, rossz motiváció... mindig hinned kell magadban!)

Pedig, ha tudnád mennyire vágyom rá sokszor. Úgy tolom le a 40 perces kardióedzést a futópadon, hogy azon jár az eszem mit írhatnék meg a blogomban... aztán beugrik, hogy hagyom lógni az egészet a levegőben, és el is szontyolódok. Érted, nem elég, hogy kardió, még sanyargatom magam a gondolataimmal. Pedig egy újabb terhet vehetnék le a vállamról, ha szimplán leülnék ide és írni mikor jól esik. 

Korábban meséltem a projektfeladatomról az egyetemen, aminek már meg is volt a témája, azóta irodalmat is gyűjtetett velem a tanár, és már több mint a felével kész is vagyok egyébként. Na, szóval ez a projektfeladat, a maga kötelező jellegű nyomasztásával együtt jó dolog. Jó dolog azért, mert egyrészt muszáj külföldi irodalmat felhasználnunk, ami segíti az angolom, másrészt mert kötelez arra, hogy írjak, ami pedig emlékezetet arra, hogy mennyire is szeretek én írni. Valahogy elégedetté teszi a kis lelkem, még akkor is ha a projektfeladatban más gondolatait kell a saját szavaimmal papírra vetni. 

Ez a nettó szócséplés csak annak a kifejezése akart lenni, hogy most már ESKÜ, írni fogok!

 Egyébként, hogy pár szóban az elmúlt heteket összegezzem, rettentő jót tesz, hogy nem számolgatok. Nem fogok hazudni, a súlyom 67 kg körül jár, de alatta még sosem volt. Mindezek ellenére kezdem jól érezni magam a bőrömben. Ehhez nagyban hozzájárul az a kínzó edzésterv, amit Shapeshifter K-jától kaptam. Minden edzésről vigyorogva jövök haza. Annyira feldob, ha végre több fekvőt sikerül csinálnom, vagy több ideig tartom a planket. Elvarázsol. G nem győzi hallgatni. 

 Egyébként pont ma gondolkodtam el, hogy régen mennyivel kevésbé kedvelhettem az edzésterveim, ha volt egy rahedli nap, mikor a hátam közepére nem kívántam az egészet, csak szimplán magamra erőltetettem jobb esetben, hogy lemenjek a terembe... de aztán rájöttem, hogy, bár azok a tervek nem voltak annyira összetettek mint ez, de azok is jók voltak, csak a hozzáállásom az, ami rengeteget változott. Ehhez pedig nem kellett az elmúlt másfél év, mióta edzek, hanem ez az utolsó talán fél év terméke. 

Azért belegondolva sokszor elbukom... na jó, őszintén nem szimpla elbukások, hanem száguldok a cél felé, aztán fogom és kigáncsolom magamat... de ez egy annyira szép dolog. Tudsz mondani még egy olyan dolgot, ahol ennyi lehetőséget kapsz? Ahol annyiszor állsz fel, ahányszor csak akarsz? Engem pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogyha legalább kitartónak (még!!!) nem sikerül annyira lenni, mint szeretném, legalább sosem adtam fel teljesen. 

 Ja, egyébként a Myproteinnél akció volt a minap, úgyhogy bevásároltunk... igen, Mi! Képzeljétek, az egyik G-é!

Három féle ízt vettünk:

Pekándiós torta Az illata nagyon király, az íze kevésbé. Nem mondom, hogy nem jó, mert tényleg finom, de nagyon édes, ami minden mást elnyom.

Almáspite vanília pudinggal Az illata sima alma, de az íze az már olyan pités is. G szavaival élve: Az illata alapján finom, aztán megkóstolod és valami teljesen más, mint amire számítottál, ezért hirtelen nem ízlik, de mikor sikerül elfogadni, hogy más az illata, mint az íze, akkor már ízlik.

Csokis-brownie Na, hát ettől meg azt várnám hogy, ha már csokis, akkor legyek nagyon csokis, de ha az enyém lenne biztos tolnék bele egy kis zsírzsegény kakaót még édesítővel.. de én nagyon édesszájú vagyok. G-nek tetszik.

A végére pedig egy helyzetjelentő kép.